Valósítsd meg álmaid kertjét velünk - Kérd ingyenes árajánlatunkat

Öntözőrendszer halála: 10 leggyakoribb kivitelezési hiba

Öntözőrendszer telepítési hibák gyakoriak. Tarts velünk ha elégedett kerttulajdonos szeretnél lenni és nem bosszankodni állandóan azon, hogy a kertész nem értett ahhoz amit csinál.

Öntözőrendszereket telepítünk és javítunk. Most maradjunk a javításnál és nézzük meg mi az a 10 legnagyobb baki amit elkövetnek a kivitelezők. Egyben ezek miatt kell később a többszörösét költened az üzemeltetésre és karbantartásra.

Mivel rendszeresen hívnak minket öntözőrendszereket szervizelni és sajnos nagyon gyakran találkozunk szakmailag szégyellni való kivitelezési megoldásokkal emiatt gondoltam írok egy cikket arról, hogy mi az a 10 leggyakoribb tervezési és kivitelezési probléma amivel találkozunk és ami miatt a megrendelőim sokat költenek javításokra.

Pedig pontosan tudom hogy ezeket a köröket megspórolhatták volna maguknak, ha akkor éppen más kivitelező céget választanak. Persze ezen már felesleges rágódni, azonban talán segíthetek azoknak akik ebben a cipőben járnak vagy éppen tervezik az öntözőrendszer megépítését

1. leggyakoribb öntözőrendszer hiba: Hibás öntözőrendszer tervezés

Ami vagy a hozzá nem értésből ered, vagy a tapasztalatlanságból.

Egy jól működő automata öntözőrendszer alapját a megfelelő tervezés jelenti. Ha van egy jó tervünk, még ez sem garantálja azt a rendszer tökéletes lesz de jó alapként szolgál. Egy tapasztalt kivitelező nemcsak arra figyel, hogy a terület arányosan le legyen fedve szórófejekkel.

Azt is figyelembe veszi, hogy egy adott zóna napos vagy árnyékos területet öntözzön, szeles, vagy szélcsendes területet öntözzön. Mert így ezeket a területeket külön lehet programozni és speciális beállításokkal lehet öntözni.

Így nem fordulhat elő az a leggyakoribb hiba, hogy a kert egyik részén áll a víz, ameddig pár méterrel arrébb túl kevés víz jutott a gyepre.

Ezt hívjuk aránytalan öntözésnek.

Öntözőrendszer tervezésen belül a következő dolog még a felhasználható vízmennyiség pontos kimérése és elosztása. Gyakori hiba az aránytalan vízkijuttatáson kívül az alul tervezés amelynek az az eredménye, hogy a szórófejek nem emelkednek ki megfelelően a talajból mert kevés a víznyomás, vagy épp kiemelkednek de a szóráskép nem megfelelő. Ennek oka a rossz tervezés, vízmennyiség számítás.

Vegyük komolyan a tervezést, mert ezen áll vagy bukik alapjaiban az öntözőrendszerünk sorsa.

Megoldás: Pontos területfelmérés, pontos vízhozamszámítás, és a megfelelő szórófejek használata.

2. leggyakoribb hiba: rézsűk rossz öntözése

A rézsűket illetve a „dimbes-dombos” részeket a kertben sokan helytelenül öntözik. A rézsűket például sokkal hatékonyabban lehet öntözni alulról mint felülről. Ha csak a rézsű tetején helyezünk el szórófejeket és onnan öntözünk, akkor az könnyen átlő a rézsű felett és így a rézsűn lévő gyepes rész nem kap elegendő mennyiségű vizet.

A rézsűs gyepfelületek és dombos részek öntözése sok esetben egyedi megoldásokat kíván. Például egy a rézsű aljában elhelyezett szórófejet be kell dönteni hogy a rézsűre felöntözzön.

Sokszor találkozunk a rézsűs felületek száradásos tünetével, amit az egyenletlen öntözés és a szórófejek tapasztalatot igénylő beállításának hiánya okoz.

Megoldás: A rézsűt inkább több oldalról öntözzük és mindenképpen el kell helyezni a rézsű aljában is szórófejeket. A rézsűs gyepfelületeket ha sokat éri a nap, akkor nyáron napközben is nyugodtan öntözzük meg egyszer alaposan.

3. leggyakoribb hiba: az öntözőrendszer árkok nem megfelelő mélysége

Sajnos az egyik leggyakoribb hiba. Kertfelújítások alkalmával derül ki általában hogy az öntözőrendszer csővezetékei nagyon sekélyen vannak beásva a földbe. Sokszor pár centiméter mélységben futnak. Ennek szélsőséges eseteiben még a gyepszellőztetőgép is kárt tud okozni bennük.

Természetesen nem indokolt ezeket a vezetékeket túl mélyre tenni, mivel télre kiengedjük belőlük a vizet. Azonban minimum 30-40 centiméter mélységben illik elhelyezni, hogy ha például elültetünk egy új növény vagy egy fát a kertünkben akkor ne vágjuk el kapásból a vezetéket az első mozdulattal.

Emellett a vezérlőkábelek védőcső nélküli elhelyezése szintén gyakori jelenség amit a sekély elhelyezés tovább súlyosbít.

Öntözőrendszer árkok esetében ügyelni kell a telepítéskor arra is, hogy a betemetésük többszöri tömörítéssel történjen. Amikor a csöveket lefektetjük, az árkokat félig temetjük be, tömörítjük majd csak ezután temetjük tovább és a végén újra tömörítjük.

Ezzel el lehet kerülni hogy a gyepszőnyeg leterítése után a nyomvonalakon megsüllyedjen a talaj.

Megoldás: Az öntözőrendszer árkait minimum 30-40 centiméterre kell kiásni. Ne spóroljunk ezen időt és energiát.

4. leggyakoribb hiba: a szórófejek elhibázott bekötése az öntözőrendszernél

A szórófejek bekötésénél több problémával szoktunk találkozni amiket felsorolok most.

  • A menetek nem megfelelő tömítése és a bekötőbilincsek nem megfelelő meghúzása. Mindkettőnek az a tünete hogy az öntözőrendszer a talajban ereszteni fog. Ezt simán nem is vesszük észre, hiszen a talaj képes elszívni láthatatlanul kisebb mennyiségű vizet. Viszont ezzel pazaroljuk a vizet öntözés közben mivel az nem oda jut ahova kellene. Később az eresztés mértéke megnőhet ráadásul.
  • A bekötési hibák közé sorolnám azt is amikor a szórófej nem megfelelő magasságban van elhelyezve. Így vagy túl alacsonyan van a talajban vagy túlságosan kiemelkedik abból. Ha túl alacsony akkor a gyep előbb-utóbb összenő a szórófej feletti részen és előfordul hogy nem tud kiemelkedni az. Ha túl magas, akkor pedig könnyen lenyírhatjuk a fűnyírógéppel azt.
  • A szórófejeket a gerincvezetéktől úgynevezett bekötőcsővel vezetjük el a helyükig. Ez a cső egy sokkal vékonyabb keresztmetszetű cső mint a gerincvezeték. Emiatt kevesebb víz is tud áthaladni rajta. Gyakori hiba hogy ezt a csőszakaszt akár több mint egy méterre is elvezetik a szórófejjel, és a szórófej így nem működik megfelelően, mert túl nagy a nyomásveszteség.

Megoldás: Szakértelem és tapasztalat.

5. leggyakoribb hiba: a szelepdoboz kókányolása

Az öntözőrendszer szelepdobozában találhatók az öntözőrendszer irányítását végző mágnesszelepek. A mágnesszelepeket régebben olyan idomokkal szerelték, amiket nem lehetett megbontani ásás nélkül. Ma már szerencsére léteznek olyan idomok, aminek köszönhetően ásás nélkül viszonylag egyszerűen lehet mágnesszelepeket cserélni, javítani.

Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy a szelepdoboz rosszul lett telepítve. A szelepdoboz oldalfalát annyira benyomta a föld, hogy emiatt a szelepeket kézzel megnyitni képtelenség. Ez a szelepdoboz nem megfelelő kivágása miatt van. Továbbá a szelepdoboz földesedése is jellemző, ami azért van mert a szelepdoboz alá nem tettek geotextíliát vagy valami sokkal erősebb anyagot hogy később a vakond ne tudjon beletúrni a dobozba alulról.

A szelepek igénytelen felszerelése, az idomok feszüléséből adódó rendszeres vízcsöpögés szintén jellemző.

Megoldás: Ha saját magunk kivitelezünk, akkor szánjunk több időt arra hogy a szelepeket szépen, feszülés mentesen és lehetőleg esztétikusan helyezzük el. Az állandó nyomás alatt lévő részeken használjunk kék színű 16 báros idomokat, és a szelepek két oldalán könnyen oldható hollanderes csatlakozásokat. Sok bosszúságtól kíméljük meg magunkat így.

6. leggyakoribb hiba: a hobbi öntözőrendszer felszerelés használata

Hobbifelszerelés alatt a nagy áruházakban kapható hobbimárkákat értem. Nem azt mondom hogy egy billegetős öntözőfej nem lehet megfelelő megoldás egy bizonyos terület öntözésére, de professzionális öntözésre biztosan nem jó. És ezeknek a márkáknak általában a föld alá telepíthető verziói sem a legjobb választás.

Sok ilyen hobbi rendszert javítunk és elmondhatom nem kellemes dolog. A legtöbbször a telepítés alapszabályainak nem betartása miatt, mivel ezeket rendszerint házi megoldásként alkalmazzák kerttulajdonosok vagy amatőr kertészek. A vezérlőik használata sem annyira logikus, élettartamuk rövidebb és javításuk költségesebb.

Megoldás: Terveztesd meg a rendszered szakemberrel. Ha pedig a kivitelezést magad végzed akkor kérd ki egy szakember véleményét, olvass a témában és tartsd be az alapszabályokat. A tervezés nem vészes költség, sokkal jobban jársz vele mintha saját magad szeretnéd megoldani gyorstalpaló módon.

7. leggyakoribb hiba: a nem megfelelő anyaghasználat

Gyakori probléma a csővezetékek, idomok, vízkötések elrepedése, szétcsúszása, eresztése, eltörése. Sokszor ezt az okozza, hogy az éppen használt cső vagy idom nem megfelelő minőségű. Vagyis a minősége jó, hiszen ezek szabvány ellenőrzés után kerülhetnek csak piacra, azonban nem mindegy melyik fajta idomot, csövet hogyan használjuk fel.

A legtöbb hibát az alacsony nyomástartományra tervezett csövek/idomok nem megfelelő használata okozza.

A szórófejek bekötésénél is előfordul hogy a szakemberek az erre a célra kitalált vastagabb falú bekötőcső helyett 20 as PE csövet alkalmaznak, ami vékony falú és nem bírja olyan jól a terhelést, illetve nem is olyan hajlékon ezért könnyen törik.

Megoldás: Erősebb idomokat és csöveket használunk a folyamatos nyomás alatt álló részeken akkor nem fordulhat elő törés, repedés. Terveztessük meg rendszerünket megbízható céggel, akik a legmegfelelőbb anyagokat fogják ajánlani a legmegfelelőbb sorrendben.

8. leggyakoribb hiba: a szórófejek rossz beállítása

Sokszor a szórófejeket nem teszik ki az ágyások szélére és így kimaradnak felületek az öntözés alól. Olyannal is gyakran találkozom, hogy a többéves kert növényei már megnőttek és a rendszertelen nyírás miatt kitakarják a szórófejeket amik emiatt nem tudnak teljesen beöntözni mindent.

A szórófejekbe különböző fúvókákat alkalmazunk, hogy minél pontosabb legyen az öntözés. Sok szórófejben, rendszerint a rotoros szórófejekbe a telepítők nem tesznek speciálisan a területre szabott fúvókát, hanem benne hagyják a gyárit. Emiatt az öntözés aránytalan lesz.

Megoldás: Ha pontos szakmailag megfelelő tervvel rendelkezünk, akkor azon szerepelnek a fúvókák fajtái fejenként, így mindegyik szórófejbe a megfelelő fúvóka kerülhet majd. Az öntözőrendszer szórófejeiben minden évkezdetkor takarítsuk ki a szűröket, akár vízkőoldóval is egy külön vödörben. Így a szórófejek szórásképe nem fog romlani.

9. leggyakoribb hiba: a csepegtetőhálózat kiépítésének problémaköre

A csepegtetőhálózatot legtöbbször a növényekkel betelepített ágyások öntözésére alkalmazzuk. A csepegtetőrendszer szinte egy zónán belül kialakítható átlagos méretű kertek esetében, azonban nem mindegy a csővezeték átmérője és a kert terepviszonyait is figyelembe kell venni.

Sokszor az a probléma, hogyha a kerten belül nagyobb szintkülönbségek találhatóak, akkor a víz nagyon lassan jut el a távolabbi pontokra. A rendszer egyoldali megtáplálása okozza ezt. Ha a csövek keresztmetszete ráadásul vékonyabb 16 mm átmérőjű és nem pedig a vastagabb 20 mm-es csövet használjuk, a hatásfok még rosszabb lesz.

A tünet az, hogy a cserjeágyások aránytalanul lesznek megöntözve és emiatt főleg nyáron bizonyos területeken ki is száradhatnak a növények.

Megoldás: A csepegtetőrendszert több pontból tápláljuk meg, vastagabb 25 mm átmérőjű KPE csövekből, és lehetőleg használjunk 20mm átmérőjű csepegtető csöveket. Pár száz négyzetméteres kertekben ennek még nincsen jelentősége, nagyobb kertek esetében azonban figyeljünk erre, mert az utólagos javítás költséges.

10. az X-akták: azok a dolgok amiket még mi sem tudunk megmagyarázni.

Ezeket gyűjteni lehetne mert nagyon sokféle tünete van a kóklerek munkájának. Olyan megoldások alkalmazásáról van szó, ami teljesen indokolatlan és logikátlan, illetve szakmailag teljesen rossz megoldás.

Ezeket hamarosan fotón fogjuk szemléltetni itt alább.

Ha érdekel a kertépítés világa akkor válogass érdekes cikkeink közül a BLOG oldalunkon.

Kertépítés referenciáinkat is érdemes megnézned.

Gépi földmunkában is tudunk neked segíteni ha éppen erre volna szükséged. Előnyünk itt a sokéves kertépítői tapasztalat amit sokszor nagyon extrém környezeti viszonyokban szereztünk. Nézd meg munkáinkat itt.

Kelemen Gábor

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.​

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kereső

Kelemen Gábor

Alapító és tulajdonos

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.

Kategóriák

Legnépszerűbb cikkeink