Valósítsd meg álmaid kertjét velünk - Kérd ingyenes árajánlatunkat

Kerti utak kialakítása

A kert funkciójának meghatározó elemei lehetnek a különféle közlekedő utak, járdák és ösvények, amelyek burkolatának kialakítására azok szerepétől függően érdemes figyelemmel lenni. Lehet például a házba bevezető kerti út, sétáló ösvény, vagy gépkocsi bejáró. Mindegyiknek más és más követelményeknek kell megfelelniük. Ebben a cikkünkben összefoglaljuk a tudnivalókat, amelyben a Györki Építő Kft., a térkövezés szakértője volt a segítségünkre.

A funkció megtervezése

A ház körüli tér rengeteg funkcióval rendelkezik a lakók életében, ráadásul a meghozott döntések akár évtizedekre is szólhatnak, ezért fontos, hogy alapos és jól átgondolt kert tervezés előzze meg a kialakítását. A beltérrel ellentétben a burkolatok folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, ezért tartósnak, kopásállónak, valamint fagyállónak is kell lenniük.

A terasz, vagy kerti pavilon a legfontosabb eleme lehet kinti életterünknek, mert feltehetően itt fogjuk a legtöbb időt eltölteni. Gondoljunk arra is, hogy a funkciója időben változhat. Mert ha most még nem is, a későbbiekben nagyobb társaság, rokonok, vendégek, vagy unokák is birtokba vehetik azokat.

Kiemelt szerep jut még a járdának, ami egyrészt kerti sétaútként szolgálhat, de összekötheti a kaput a házzal, vagy a házat a medencével. Praktikus ötlet járdával körülvenni az épületeket is, mivel így az esős, latyakos időben könnyedén járhatjuk körbe azokat, emellett a csapadékvíz elvezetését is megoldja, és nem verődik fel a sáros víz a ház oldalára.

Megemlítenénk még a gépkocsi beálló utat, amely a kaput és a garázst, vagy más parkolónak kialakított helyet köt össze, és mindennapi életünk és kényelmünk része. Ennek esetében gondolnunk kell a fokozottabb terhelésre, erősebb, masszívabb anyagokat kell használnunk, vastagabb alapozást kell készítenünk.

Összességében viszont figyelnünk kell az összképre, a kert szépsége és a funkciók egyensúlyára, a meglévő adottságokra, s ennek megfelelően kell kiválasztanunk a felhasznált anyagokat. Hiszen a burkolatok anyaguk szempontjából is többfélék lehetnek.

Számtalan megoldás közül választhatunk, de fontos mindenképpen kifejezetten kültérre gyártott anyagot válasszunk. A vásárlás előtt mindig mérjük fel, hogy mekkora terhelésnek lesz kitéve a burkolat, mire használjuk majd, és ennek megfelelően szűkítsük a lehetséges alternatívákat.

Vegyük sorra, hogy milyen típusokból választhatunk.

A burkolatok fajtái

Elsőként említjük a terméskövet, ami a legtermészetesebb anyag, és kellemes mediterrán hangulatot kölcsönöz a kertünknek. Nem tartozik ugyan az olcsó megoldások közé, cserébe sokféle forma és anyag közül választhatunk. Léteznek hasított és vágott kövek, anyaguk pedig vulkanikus kőzet, vagy fagyot elviselő mészkő. Mivel ezek természetes anyagok, nincs két egyforma belőle, színben, mintázatban az egyes elemek eltérnek egymástól, erre legyünk figyelemmel a vásárlás során.

A legnépszerűbb burkolat típus a kerámia lap. A beltérben gyakorta használt társaival ellentétben ezek csúszásmentes felülettel vannak ellátva, kopásállóságuk magasabb, valamint elviselik a téli fagyokat is. Árban is az egyik legkedvezőbb térkő burkolat fajta.

Ha szeretnénk, hogy az udvar hangulata eltérjen a lakásunk belsejétől, akkor választhatunk gránit őrleményből készült burkolólapot, amely a kőhatású felületének köszönhetően természetesebb, mint a kerámia. A terméskővel ellentétben ez egységes színű, mivel mesterségesen állítják elő a különféle árnyalathoz. A gránit az egyik legkeményebb, durva és közepes kristályszemcséjű, mélységi kőzet, rendkívül tartós, kopásálló anyag. A lapok színüket is hosszú ideig megtartják. A különböző színeket variálhatjuk is, így adva játékosságot, festői hangulatot a térnek.

Hasonlóan alkalmazható az úgynevezett greslap, ami egy teljes keresztmetszetében azonos homogenitású, a természetes kövek hatását tükröző kőporcelán, kerámia anyag. A greslapokat agyag, homok és más természetes anyagok keverékéből állítják elő, díszítő elemként esetenként természetes kövek őrleményeit is belekeverik a kiégetés előtt az anyagába. Színezett mintázatukat tekintve csak a fantázia szab határt nekik, akár fa- vagy fémhatást is kelthetnek. Sokféle típusból választhatunk.

Ha költséghatékony megoldásban gondolkodunk, választhatjuk a rusztikus téglát, ami nem csak új, de akár újrahasznosított, bontott elemekből is állhat. A tégladarabok eltérő színárnyalata, mérete és formája miatt végtelen variációs lehetőségünk van, hogy kiélhessük alkotói kedvünket. A zöld színű kertben egy vörös, szépen kirakott téglaút figyelemfelkeltő és kontrasztos látványt nyújt.

Játszótereken és közterületeken találkozhatunk még a gumilapokkal is, melyek speciális rugalmas tulajdonsága miatt lehet megfontolás tárgya. Ritkán használják, de csúszásmentes és ütéscsillapító anyaga miatt akár otthonunkban is kialakíthatunk belőle kisebb tereket. Többféle méretben, előre gyártott négyzet alakú elemekben kapható.

Járdaépítés

A burkolatok helyett építhetünk beton járdát is. A különféle betonnal, vagy a megszokottól eltérő formák segítségével különlegessé varázsolhatjuk. A beton felületébe mintát is lehet nyomni, vagy szórhatunk a tetejére kavicsokat, sőt akár olyat is, ami fluoreszkál. Betonfestékkel pedig – az elkészülte után – tetszőleges színt adhatunk neki.

Kaphatóak előre gyártott betonlapok is, a legtöbbet használt méret a 40×40 cm-es. A hagyományos járdalap általában 6 cm vastagságú, ami már egy személygépkocsit is elbír, persze megfelelő lerakás mellett. A jól elkészített beton szintén tartós anyag, jól tűri a fagyot és az időjárás változékonyságait.

Végezetül pedig a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a kavicsokkal vagy kőzúzalékkal készülő út. Az egyszerűen leterített kavics hátránya, hogy nehezebben használható. A több rétegben terített, döngölt poros murva azonban egységes, tömör felületet ad. A murvára egyébként aszfalt réteg is kerülhet, amelyet nagy teherbírású, gépjárművel igénybevett helyeken, például telek bevezető utak, gépkocsi bejárók építésénél magánszemélyek részére is készítenek.

A felsorolt megoldásokból látható, hogy számtalan lehetőség és variáció áll a rendelkezésünkre, hogy megépítsük azt a tökéletes életteret magunk és családunk számára, amely hosszú időn át képes kiszolgálni az igényeinket.

Bizonytalan a kertjének megalkotásában? Kérje szakértő segítségünket!

Kelemen Gábor

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.​

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kereső

Kelemen Gábor

Alapító és tulajdonos

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.

Kategóriák

Legnépszerűbb cikkeink