Valósítsd meg álmaid kertjét velünk - Kérd ingyenes árajánlatunkat

A tavaszi gyepápolás részletei

Ahogy az idő egyre jobban melegszik, szinte minden kert tulajdonos érzi, hogy eljött az idő a kerti munkák elvégzésére. A tavaszi munkák sorából kihagyhatatlan a tavaszi gyepápolás, ha azt szeretnénk, hogy kertünk egész évben gyönyörködtessen minket. Ahhoz, hogy gyepünk egész évben egészséges, üde, zöld legyen ahhoz most kell elkezdenünk a munkákat. lássuk mik azok a feladatok, melyeket el kell végeznünk gyepünk esetében.

Mikor kezdjünk neki a gyep ápolásának?

Számunkra úgy tűnhet, hogy már márciusban is alkalmas az időjárás a tavaszi gyepápolási munkák megkezdésére, azonban ne hamarkodjuk el. Fontos odafigyelni arra, hogy a gyepápolást csak akkor kezdjük el, ha a hőmérséklet tartósan legalább 15 fok körül van.

Amíg fagyos a föld, addig ne álljunk neki a gyep szellőztetésének, mert azzal inkább ártunk, mint használunk. Amint a hőmérséklet megfelelő, és egyre általánosabbak a plusz hőfokok nappal is, és éjjel sem megy mínuszba a hőmérséklet, elővehetjük a gyepszellőztető gépünket.

Ha fagyos földben végezzük a munkákat, akkor könnyen sérülhet a fű gyökere, a gyep később sárgulhat, elszáradhat, végül akár teljes pusztulásnak is indulhat.

Nagyon fontos tehát, hogy míg mi már egyre jobban szeretnénk elvégezni a tavaszi gyepápolási munkákat, ne siessük el. A természetnek, és kertünknek néha több idő kell, míg újra éled, és mi türelmesen várjuk meg ezt.

Gyepszellőztetés előtt

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy mielőtt nekilátnánk a gyepszellőztetésnek van pár munka melyet érdemes elvégezni.

Ha sok lehullott levél van a füvön, akkor azokat szedjük össze. A levelek alatt könnyen megindulhat a rohadása a fűnek, és a lomb alatt gyorsan terjedhetnek a gombás betegségek. Ezeket a leveleket, esetleg gallyakat szedjük fel a területről.

Majd ha ez megtörtént végezzünk egy első fűnyírást a szellőztetés előtt. Ez azért is fontos, mert ilyenkor már lehet, hogy kijön pár elhalt fűszál, illetve beállítunk egy magasságot is, mely előnyös lehet a munka során.

A tavaszi gyepszellőztetés

Előző cikkeinkben már írtunk a gyepszellőztetés helyes módjáról, illetve fontosságáról, melyeket a linkre kattintva újra olvashat.

A gyep szellőztetése elengedhetetlen tavasszal, ha gyönyörködni szeretnénk gyepünkben az év során. Sokszor az egybefüggően zöld gyep nyújtja a kert összképének legnagyobb részét, melytől csak szebb lesz kertünk.

A tavaszi gyepápolás során a gyepszellőztetés elengedhetetlen, hiszen a tél folyamán kialakult filcréteg a gyepen káros hatással lehet a fűre. Ez a filcréteg megakadályozza, hogy a fű gyökere megfelelő mennyiségben jusson vízhez, tápanyaghoz és levegőre. Ezek nélkül a létfontosságú feltételek nélkül gyepünk hamar pusztulásnak indulhat. A filcréteg mellett a moha is hátráltathatja a fű gyökerének hozzájutását ezekhez a létfontosságú elemekhez, ezért ilyenkor azt is távolítsuk el alaposan.

A gyepszellőztetést egy évben kétszer ajánlatos elvégezni, de a tavaszit semmiképp se hagyjuk ki. A tél folyamán gyepünk sokkal nagyobb részben roncsolódhat a téli csapadék, fagyok és zord időjárás következtében. Ha tehát az időjárás már tartósan is melegszik, akkor vegyük elő gyepszellőztető gépünket és szabaduljunk meg az elhalt növényi részektől.

Figyeljünk oda a tavaszi gyepszellőztetés során, hogy ha késes gyepszellőztetővel dolgozunk, akkor a kések 2-3 cm-nél ne menjenek mélyebbre. Ne ijedjünk meg, ha a végeredmény egy kissé kopár, itt-ott kiritkult gyepfelület. Ez idővel szépen helyrejön, és átveszi az egészséges gyökerű fű a terepet.

A fű felülvetése

A tavaszi gyepápolás során szembetűnhet, hogy gyepünk néhol kikopott, vagy ritkább, mint szeretnénk. A tavasz erre is kiváló alkalmat nyújt, hogy a ritkább felületeket felülvessük fűmaggal. Ilyenkor használhatunk igényeinkhez mérten olyan típusú fűmagot, amit mi szeretnénk.

A felülvetést végezhetjük úgy is, hogy előtte a fűmagot egy kis jó minőségű termőfölddel és vízzel összekeverjük, majd ezt tesszük a ritkább felületekre.

Gyeptrágyázás

A tavaszi gyepápolás szintén elengedhetetlen tennivalója a gyep trágyázása. Ilyenkor van lehetőségünk kijuttatni a legfontosabb elemeket, melyek nélkülözhetetlenek a gyepnek a megfelelő növekedésnek eléréséhez.

A gyeptrágyázás az egész évben fontos. Azonban tavasszal más gyeptrágyát célszerű használni, mint az év további részében. Ilyenkor használjunk lassú lebomlású, hosszú hatástartalmú, nitrogén dús trágyát. A nitrogén dús trágyáktól megfelelő mértékben indul be a fű növekedése, és elősegíti a zöldítést is.

Fontos, hogy a gyeptrágyázás során egyenletesen juttassuk ki a trágyát a felületre. Ha egy-egy részre több trágya jutott, akkor ott akár ki is éghet a fű, ezért mindenképp figyeljünk oda a kijuttatásra. Emellett nagyon fontos még az is, hogy a trágyázást követően megfelelően öntözzük be gyepünket, mely elősegíti a trágya talajba jutását, és nem égeti ki a felületet.

A trágya típusától függően kell kijuttatnunk azt. Így tehát nehéz megmondani pontosan, hogy mennyi trágyát kell kijuttatni a felületre. Általánosságban azonban azt szokták mondani, hogy 25-30 kg/m2 kell kijuttatni.

Általánosságban mikor a tavaszi gyepápolás megindul már öntözőrendszerünket is felkelthetjük a télből. Így ha trágyáztuk az adott területet, akkor utána el is indíthatjuk az öntözőt, mely tökéletesen beöntözi a frissen szellőztetett, trágyázott, felülvetett gyepünket.

Az első fűnyírások

Mint, a gyepszellőztetéssel, és a további tavaszi gyepápolás teendőivel, így az első fűnyírással se siessünk. Ha még fagyos, vagy hideg időben állunk neki a fűnyírásnak könnyen sárgulhat gyepünk. A korai fűnyírással tehát nem fogjuk elérni azt a kívánt hatást melyet szeretnénk.

Azt javaslom akkorra tervezzük az első fűnyírások egyikét, mikor már azt látjuk, hogy gyepünk életre kelt, és növekedésnek indult. Ez lehet a legjobb módja annak, hogy szemmel láthatóan is észrevegyük, hogy gyepünk növekedésnek indult, megfelelő számára a környezeti adottság (hőmérséklet, fény). Így tehát ha ekkor végezzük el, akkor fűnyírás után hamarabb növekedésnek indul a fű, és jó lesz a regenerálódó képessége.

Amire még fontos odafigyelnünk a fűnyírás során, hogy mértékletesen végezzük azt. Ha azt vesszük észre, hogy a fű már javában nő, de sajnos nekünk nem volt az utóbbi időben szabadidőnk, akkor se úgy orvosoljuk azt, hogy hirtelen nagy mennyiséget vágunk le. Fontos a fokozatosság, így az első vágás során célszerű csak a felső 1/3-át levágni a fűnek. Az év során, a folyamatos fűnyírással be fogjuk tudni állítani a megfelelő magasságot, így nem kell elhamarkodnunk.

A tavaszi gyepápolás során tehát a gyepszellőztetés után végezzük el a fűnyírást is, mellyel akár a még felületen maradt elhalt részeket össze tudjuk szedni.

Most, hogy az időjárás talán kezd jóságos lenni hozzánk a meleg idővel bátran vágjunk bele a gyepápolásba is. Reméljük tudtunk segíteni számodra, miket és hogyan érdemes elvégezni a gyep tekintetében, így tavasszal.

Ha azonban szeretnéd egy profi csapatra bízni gyeped, és kerted egészét, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és segítünk neked.

Kelemen Gábor

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.​

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kereső

Kelemen Gábor

Alapító és tulajdonos

Több mint 15 éve tevékenykedem a kertek világában. Ez idő alatt számos kertet építettünk meg, vagy vettünk részt a kivitelezésben, illetve hosszú éveken át gondoztuk is őket.

Kategóriák

Legnépszerűbb cikkeink